HSR ellenőrizte a Genfi Nemzetközi Autószalonra belépő tömegeket

HSR ellenőrizte a Genfi Nemzetközi Autószalonra belépő tömegeket

 

A technológiát, amely óránként tízezer embert is képes átvizsgálni, a tekintélyes autóipari rendezvényen vetették be

 

Az Apstec Systems™ (Apstec™) bejelentette, hogy a Human Security Radart (HSR) telepítették a genfi Palexpo Kiállítási és Kongresszusi Központba azzal a céllal, hogy emeljék a 2019-es Nemzetközi Autószalon biztonságát. Az Apstec HSR rendszer a világ első teljesen automatikus és valós idejű tömegátvizsgáló testszkenner berendezése.

A Genfi Nemzetközi Autószalon tíz napos rendezvénye az autóipar kiemelt és meghatározó eseménye, amely seregnyi látogatót vonz minden évben. A szervezők háromnegyedmillió vendéggel számoltak az idei show teljes időtartamára, amely így a csúcs-időszakokban akár százötvenezer látogatót is jelentett egyszerre.

A Human Security Radar egyedülálló áteresztőképességével képes volt arra, hogy biztonsággal kezelje ezt a hatalmas embertömeget anélkül, hogy fennakadásokat okozott vagy kellemetlen élményt szerzett volna a beléptetés során. A genfi autószalonon két különálló HSR rendszer működött, amelyek egyenként akár tízezer embert is át tudtak vizsgálni óránként.

A Palexpo Európa egyik legnagyobb konferencia központja, és mint ilyen, kiemelten kezeli a látogatói élményt. A hagyományos biztonsági ellenőrzőpontok, ahol egyszerre csak egy személyt lehet átvizsgálni, csak korlátozottan felelnek meg az ilyen nagyméretű létesítmények igényeinek, mert esetenként sorban állást és fennakadást okoznak a tömegek belépésekor. Bár a biztonság még mindig a legfontosabb, a figyelem arra a szükségre irányul, hogy a kritikus védelmi szint meghatározása ne akadályozza a látogatói élményt. A HSR-t kifejezetten arra tervezték, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak: praktikus és költséghatékony megoldást nyújt a tömegek átvilágításához. Mint az első teljesen automata és valósidejű tömegátvizsgáló testszkenner rendszer, a HSR zökkenőmentesen, ugyanakkor a legmagasabb biztonsági elvárásoknak megfelelően előzi meg akár a fegyveres támadásokat is.

Az Apstec vezérigazgatója szerint „egészen mostanáig majdhogynem lehetetlen volt a nagy nyilvános terek egyszerű és hatékony ellenőrzése. A nagyobb léptékeknél a hagyományos biztonsági átvizsgálás kivitelezhetetlen, vagy drága és kényelmetlen. A HSR az ilyen helyszínek ellenőrzésére nyújt megoldást és anélkül zárja le ezt a kritikus biztonsági rést, hogy negatívan befolyásolná a látogatói élményt.” Gregory Labzovsky hozzátette „nagyon boldogok vagyunk, hogy a Genfi Nemzetközi Autószalonnak dolgozhattunk és hozzájárulhattunk a kiállítók és az autófanatikusok biztonságának növeléséhez.”

A rádióelektronika és a szoftverfejlesztés területén jártas fejlesztőgárda a hatóságokkal, a terrorelhárítókkal és az üzemeltetőkkel szoros együttműködésben fejlesztette ki a HSR-t. A humán testszkenner a tömegekre fenyegetést jelentő eszközökre fókuszál, mint az improvizált robbanóeszközök, a lőfegyverek, akárhol a ruházatban vagy az alá rejtve, illetve a testre rögzítve. A Human Security Radar az élő sejtekre biztonságos centiméteres hullámhosszú elektromágneses sugárzást használja, és nagyfokú pontossággal tudja megkülönböztetni a robbanószereket más, ártalmatlan anyagoktól.

A Palexpo telepítés az új technológia legutóbbi fontos állomása. A HSR személybiztonsági testszkenner már számos forgalmas repülőtéren, sportstadionban, szórakoztató központban vagy tömegközlekedési csomópontban működik sikerrel.

Copyright 2015 Z&Z Biztonságtechnika Kft. | Powered by Sun Solutions

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás